Szóval… a cicus, aki egy bikának köszönheti az életét, ahogy arról korábban már meséltem, a legjobb helyre került. Maga Őszentsége a dalai láma vette kézbe – a szó szoros értelmében – a macsek sorsát. És hát ebből azért elég könnyű kitalálni, hogy a DLM nevezetű cica a Dalai Láma Macskája.
Na most már furdallja az oldalamat a kíváncsiság, hogy mitől más az a macska, miért érdemes róla egyáltalán írni. A dalai láma eléggé buddhista, így hát a macskája is az, pontosabban azzá nevelődik. Ezen a szinten talán én is könnyebben megértem ezt a világot, meg a gondolatmeneteket arról, hogyan juthat el egy érző lény a megvilágosodáshoz. És akkor az jó lesz nekem? Azt hiszem, hogy én egyelőre megelégszem a boldogságtudattal. És itt is vagyunk az egyik lényegretörő kérdésnél.
Mikor vagyok boldog? Ez egy fontos alapkérdés, mivel többek szerint a boldogság múló pillanat, és nem állandó. Kis boldogságszigetekre érkezünk életünk különböző állomásain a mindennapos robot után. Megpihenünk ezen a szigeten, erőt merítünk, aztán folytatjuk a napi robotot. Talán ebben rejlik a legmélyebb üzenet: önmagunkon – rajtunk múlik, hogyan állunk az élethez, hogyan dolgozzuk föl a történéseket, legyenek kellemesek, vagy rettenetesek. Ha be tudjuk állítani az agyunkat, tudatunkat a másogyan értékelésre, akkor talán a szörnyű, vagy csak kellemetlen megpróbáltatások is más színezetet kapnak, így gyorsabban fel tudunk mindent dolgozni, sőt eljuthatunk az állandó boldogságérzethez. Minden állandóan változik… Ha ez így van, akkor a fájdalom és a kellemetlenségek is változnak, idővel megszűnnek. Ha önfeledten tudunk örülni a madárcsicsergésnek, ha az utcán visszamosolyog ránk egy vadidegen ember, ha érezzük a napsugarak simogatását, máris jó úton járunk..
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: