“Ez volt az első alkalom, hogy kinti levegőn voltam, amióta Újdelhi sikátoraiból megmenekültem. Nem jutottam túl messzire… japán iskoláslányok csoportja vett üldözőbe. Hirtelen egy kis rést fedeztem fel… Alig fértem be és azt sem tudtam, hová vezet. Ahogy átpasszíroztam magam, a szűk résnek vége lett és egy hatalmas üregben találtam magam… amint hozzászoktam az új környezethez, felfigyeltem egy vékonyka hangra. Egy távolról jövő, de kitartó cincogásra. Megálltam, orrcimpáim kitágultak. A reakcióm azonnali és erőteljes volt, és egy olyan reflexet indított be, amiről azt sem tudtam, hogy létezik.
Bár még soha nem láttam egeret előtte, azonnal felismertem benne a zsákmányt… Az ösztönöm átvette a vezetést. Mancsom egyetlen mozdulatával lesöpörtem az áldozatot a földre, belemélyesztettem a fogam a nyakába. Pontosan tudtam, mit kell csinálnom…
Számban az egérrel rohantam vissza az épületbe. Mivel a dalai láma még mindig a kápolnában volt, az asszisztensi irodába mentem, ahol sürgető miáú-val jeleztem érkezésem. A szokatlan hang hallatán Chogyal és Tenzin meglepetten néztek, ahogy ott álltam büszkén a szőnyegen egy egérrel a lábam előtt. Reakciójuk távol állt attól, amit vártam… Éles pillantást váltottak, majd mindketten felpattantak a székből. Tenzin letérdelt a mozdulatlan egérhez.
– Még lélegzik – mondta. Egy üres boríték segítségével beemelte az egeret egy dobozba.
– DLM bizonyára kiszökött…
– DLM… Dalai Láma Macskája? Többé nem vagyok biztos benne, hogy ez jó név…
– Mi lenne, ha egyszerűen Egerész lenne?
– Nem lehet egyszerűen Egerész, valamilyen Egerésznek kell lennie.
– Egerész, a Szörny? Egerész, a Ragadozó?
– Nem hiszem, hogy Őszentségének éppen egy Egerész Ragadozóval kellene megosztania a lakhelyét.
Felálltam, és füleimet hátralapítva, lógó farokkal kisomfordáltam az irodából.”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: